|
A
macska
A macska más néven házi macska, ügyes ragadozó, több mint 1000
faj tekinthető a zsákmányának. Emellett
meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok
végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan
is kisebb feladatok betanulására.)
A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott, kezdete az ember
letelepedésének időszakára tehető.
A leletek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása Elő-Ázsia
területén már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Már korábban az
emberekhez szegődött, mint a kutya.
Az ókori Egyiptomban kezdetben csak szent állatként tisztelték őket
(elpusztításuk halálbüntetést vont maga után) és saját kultuszuk
alakult ki, később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat,
 mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más
rágcsálókat, sőt a
sivatagból betévedő kígyókat is.
Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy
tiszteletben tartották őket. Britanniába (ahogy Pannóniába is), az első
példányokat a rómaiak vitték be, akik számára az eleinte luxusállatként
tartott macskák a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak.
A kora középkorban a macskák Európa-szerte elterjedtek, mivel
egyértelműen hasznosnak bizonyultak a földműveléssel foglalkozó
területeken és a városokban is.
A későbbiekben azonban a keresztény egyház a sátán képmásának,
valósággal a gonosz megtestesülésének kezdte tekinteni őket, és
híveinek a macskák megkínzását és megölését javasolta. Azt is
hirdették, hogy a boszorkányok éjszaka macska alakját öltik magukra.
1484-ben VIII. Ince pápa pogány állatoknak kiáltotta ki őket, és ezzel
hivatalosan is megkezdődött az évszázadokon át tartó üldözésük. Számuk
gyors ütemben csökkent, ennek hatására az egerek és a patkányok óriási
számban elszaporodtak, és egyúttal ez tehető felelőssé a járványok,
köztük a fekete halál, azaz a pestis megjelenéséért is.
A tengerészek ebben az időszakban is kedvelték őket, az angol
haditengerészetnél például bekerültek a legénységi állományba. Úgy
vélték, hogy szerencsét hoznak gazdájuknak, és megmutatják a kedvező
szeleket. Saját nyelvükben gyakran megjelenik például a cicamancs, ami
gyenge szellőt jelent.
A kor haladtával az emberek egyre jobban felismerték hasznukat,
tartásuk ismét természetessé vált.
A 20. századra az egyik leggyakoribb háziállattá vált.
A macskának számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz és farok
nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle
hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás
(„miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás.
A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon
élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat
alkotnak.
A macskák élvezik a meleget és a napsütést, gyakran alszanak napos
helyeken. Magasabb hőmérsékleten érzik jól magukat, mint az emberek,
akik számára a 44,5 °C-nál nagyobb bőrfelszíni hőmérséklet már nehezen
elviselhető, míg a macskák akkor kezdik kellemetlenül érezni magukat,
ha a bőrük 52 °C-ra melegszik.
Mivel közeli kapcsolatban állnak a sivatagi állatokkal, rövid
időszakokra vonatkozóan aránylag jól tűrik a hőmérséklet ingadozását.
A legtöbb macska irtózik a vízbe való belemerüléstől, kivételt képez a
török van fajta és az abesszin macska.
Ürüléküket, amely rendszerint száraz, igyekeznek a homokos területeken
betemetni. Vizeletük nagyon sűrű, amely lehetővé teszi, hogy az állat a
lehető legtöbb folyadékot megtartsa.
|
|
|
